OMBKE – Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezet
„ … Szakmaszeretet, Hazaszeretet, Barátság! ”

Darabos István

 

DARABOS István   (1939. szept. 18. – 2013. jan. 17.)

Darabos István

2013. január 18-án, életének 73. évében hosszan tartó betegség után, Darabos István okleveles villamosmérnök csendben elhunyt.

1939. szeptember 18-án, egy ötgyermekes család, második gyermekeként született, Pécsett. Gyermekéveit Esztergomban töltötte. Édesapja neves bőrgyógyász szakorvos volt, amellett kiváló zenész. Ő is ebbe az irányba indult el. 1946-tól 1950-ig az Esztergomi Városi Zeneiskolába járt. Művészi tehetségét élete végéig megőrizte, kiemelkedően játszott billentyűs hangszereken. Az V. osztálytól, 1951-től, 1954-ig, az esztergomi Petőfi Sándor általános iskolában folytatta tanulmányait.

A családnak – édesapja 1956-al kapcsolatos másként gondolkodása miatt – 1957-ben Tatabányára kellett költözni. Ő folytatta tanulmányait Esztergomban, az I. István Gimnáziumban, ahol 1958. június 20-án, kitűnő eredménnyel érettségizett. Műszaki érdeklődése megmaradt, mert érettségi után a Budapesti MÜM. 30. ipari tanuló intézetben, finommechanikai műszerészként tanult tovább, melyet 1960. március 12-én, kiváló eredménnyel elvégzett. Élete további részében is büszke volt arra, hogy kiemelkedő tanárai révén itt tanulta meg a szakma minden fortélyát, melyet későbbi beosztásaiban is hasznosítani tudott.

1962-ig a Belioannisz Híradástechnikai Gyárban helyezkedik el, ahol fiatal szakmunkásként is többszörösen kitüntetett, kiváló újító volt. Ambiciózus szakember lévén 1962-ben kezdte tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, híradástechnikai szakon. Az egyetem befejezése után – 1967-től – az Elektroakusztikai Gyár (későbbi BEAG), III. üzemének üzemmérnöke volt, számtalan fejlesztés fűződik nevéhez.

1969. augusztus 1-től Tatabányára került és kinevezték, az akkor már Európai-hírű, Központi Bányamentő Állomás laborvezetőjének, ahol a bánya- és egyéb üzemekből érkező levegőminták elemzését, a sújtólégveszélyességi osztályba sorolás figyelemmel kísérését, a kézi- és telepített metánmérő műszereket javítását, hitelesítését végezték. Megszerezte az OBF „Sújtólégbiztos és robbanásbiztos berendezések és létesítmények tervezése, ezek létesítési, üzemeltetési, karbantartási, javítási műszaki munkálatainak irányítására” jogosító műszaki vezetői oklevelet, ezzel személyében is erősödött a bányamentő állomás akkreditált laborja.

Az általa irányított kollektíva fokozatosan kiépítette, majd javította, hitelesítette a tatabányai sújtólég- és tűzveszélyes bányaüzemek légaknáiba, légosztály-kihúzóiba, végül a fejtési kihúzókba telepített UNOR típusú, automatikus CO-jelzőket, a stacioner, automatikus AMT műszereket, a hordozható SSZ2 metánreléket, a kézi metán-, szénmonoxid-, alsórobbanási határmérő és oxigénmérő műszereket. A nagy, személyes felelősséggel is járó munkát, teljes odaadással, lelkiismeretesen végezte.

1971-től, keze alatt fejlődött országos hírűvé az állomás teljesítménymérő laborja, ahol a bányamentők előzetes és időszakos orvosi vizsgálata folyt, telemetrikus adattovábbítással és számítógépes kiértékeléssel. Itt irányította, felügyelte az OBF megbízásából, a behozni és országosan elterjeszteni, bevezetni kívánt szűrős-, vegyi oxigénes- és oxigénes menekülő készülékek előzetes, labor körülmények közötti bevizsgálását, orvosokkal karöltve elemezte azok élettani hatásait és véleményezte azok használhatóságát.

A bánya-erőmű integráció során a bányamentő állomás Mányra költözött. Munkájára itt is számítottak és 1998. március 3-tól az Sb, Rb berendezések Vizsgáló Állomását vezette 2004. december 21-i nyugdíjba vonulásáig.

A kezdetektől nagy érdeklődéssel volt a számítástechnika iránt. Bár nem tartozott a munkakörébe, de tudásánál fogva a bányaüzem rendszergazdai teendőit is ellátta. Az üzemi vezetők többsége neki köszönheti számítógépes tudásának megszerzését és továbbfejlődését. Mindig segítőkész volt kollégáival és beosztottaival, akik tisztelték szakmai tudását és emberi hozzáállását.

Sokszoros kiváló dolgozó. Megkapta a Bányász Szolgálati Érdemérem bronz, ezüst és arany fokozatát, valamint a Bányamentő Szolgálatért plakett bronz és ezüst fokozatát.

Személyében szerény, csendes, alapos, megfontolt, precíz és segítőkész kollégát vesztettünk el.

Hamvait szűk, családi körben a bánhidai temetőben helyezték örök nyugalomba.