OMBKE – Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezet
„ … Szakmaszeretet, Hazaszeretet, Barátság! ”

Perger István

 

PERGER István (1929. febr. 06.-2013. dec. 24.)

Perger István 

Mély fájdalommal értesültünk, hogy Perger István aranyokleveles bányamérnök a magyar középfokú bányászati oktatás kiemelkedő egyénisége, volt iskolaigazgató 2013. december 24.-én 85 éves korában elhunyt.

Perger István 1929. február 6.-án Halimbán született. Egyetlen gyermek lévén a szülők nagy szeretetben nevelték, de a nagy gazdasági válság miatt kőműves édesapja csak a mezőgazdaságban kapott napszámos munkát. Így István már gyermek korában megízlelhette a kapálás és a marokszedés nehézségeit. Tanító szeretett volna lenni, ezért az elemi iskola elvégzése után a Pápai Állami Líceum és Tanítóképzőbe ment tanulni. Sajnos első vágya nem teljesülhetett, mert átszervezés miatt az ötödik évfolyamot megszüntették, így nem lett tanító. Bár a szülőfaluja Halimba nevét országosan ismerté tevő bauxit bányászatát a község határában ekkorra már elkezdték, de ő nem ott, hanem a szomszédban: Padragon a szénbányában vállalt írnoki munkát. Felettesei hamar felismerték a szorgalmas, megbízható fiatalember tehetségét és ösztöndíjjal Sopronba küldték az egyetemre. 1955-ben kitűnő eredménnyel bányamérnöki oklevelet szerzett. Még hallgató korában megnősült és 1954-ben megszületett egyetlen leányuk: Veronika.

Friss diplomával a zsebében nagy tervekkel állt munkába a Veszprémi Szénbányászati Tröszt Ajkai Bányaüzemében. Már rég feledve tanítói vágyait élvezte a mérnöki munkát az üzemben, ám az akkori gyakorlat szerint sorsáról a Nehézipari Minisztériumban döntöttek. 1956-ban áthelyezték Tatabányára, a Péch Antal Aknászképző Technikumba, nyilvánvaló szándékkal. Ez a szándék teljesült is, mert két év múlva már igazgató helyettes és 1960-ban – Szabó Ernő nyugdíjazása után – kinevezték az iskola igazgatójává. Ez igazán jó döntésnek bizonyult, hiszen 29 éven át, 1989-ig, nyugdíjazásáig látta el ezt a feladatot. Vezetésével az iskola először az ország legjobb, 1970-től pedig az egyetlen Aknászképző Technikuma lett. 1976-ban Budapestről végleg ide költöztették a Szabó József Geológiai Technikumot is. Perger István felelősen, a bányaüzemek valós igényei szerint vezette, irányította a rábízott intézményt, amelynek nem csak vezetője, de a szó nemes értelmében a gazdája is volt. Precíz, pontos, szigorú és következetes ember volt tanárként és vezetőként egyaránt. Bölcs alázattal és legjobb tudásával végezte oktatói és iskolaépítő feladatát. Tanári pályafutása alatt több szaktárgyat is tanított, mindegyiket nagy felkészültséggel és hozzáértéssel végezte, de a bánya méréstan volt a kedvence. Elkészítette a gíróteodolitnak egy olyan modelljét, amit később Várnában, a Nemzetközi Bányamérő Konferencián is bemutattak.

Erősen és nagyon határozottan képviselte egész élete során az aknászképzés és általában a középfokú bányászati szakképzés ügyét. A nappali tagozatos képzés mellett sokáig Ő irányította az esti és a levelező tagozatok munkáját is Tatabányán és az ország 6 különböző városába kihelyezett telephelyeken egyaránt.

Nyugdíjba vonulása szerencsére nem jelentette az iskolától való elválást. Kedvenc tantárgyát a bánya méréstant mindvégig tanította amíg voltak aknász tanulók.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1969 óta volt tagja. A Bányamérő Szakcsoportban tevékenykedett. A Péch Antal Alapítvány kuratóriumi elnökeként 2011-ig segítette az iskola munkáját.

Tevékenységéért sok elismerést és kitüntetést kapott. Megkapta a Kiváló Munkáért Miniszteri kitüntetést, a Munka Érdemrend Bronz fokozatát, az Ezüst Turul Díjat, a Molnár János Pedagógiai Díjat, a Tiszteletbeli Hites Bányamérői Oklevelet, a Szent Borbála Érmet, a Megyei Príma Primissima Díjat.

Nagyon sokat olvasott és nem csak szakkönyveket, hanem történelmi, szépirodalmi, filozófiai műveket, útleírásokat egyaránt. Nyaranta kempinges turistaként bejárta egész Európát, de azon belül elsősorban a Felvidéket és Erdélyt kereste fel. Fontosnak tartotta, hogy ez utóbbi helyeket tanulói is megismerjék, ezért megszervezte, hogy az aknászképzős tanulók évről évre eljussanak ezekre a szép vidékekre iskolai és üzemi közös finanszírozással.

Szerette és értette a zenét. Abszolút hallása volt, órákig hallgatta teljes átéléssel a legnehezebb zenei alkotásokat. De imádta és gyönyörűen énekelte a magyar népdalokat és operettek betétdalait is. Szépen zongorázott, ám a kedvenc hangszere a hegedű volt, amin mesterien játszott, míg egy szerencsétlen kézsérülés ezt lehetetlenné tette.

Megváltozott az élete, amikor Szigligeten a szülei kis szőlőbirtokot vásároltak neki. A birtokra – Édesapja irányításával, saját erőből – házat épített. Ettől kezdve minden nyarat itt töltött. Mindig nagy öröm volt számára, ha szigligeti házába egy tanártárs, egy jó barát vagy egy régi diák betoppant hozzá.

Perger István tanár urat 2014. január 10.-én a Tatabányai Újtelepi Temetőben több száz ember kísérte utolsó útjára. A szertartás előtt az egyenruhába öltözött bányász kollégák álltak dísz sorfalat és főhajtással tisztelegtek a jeles tanító előtt. A szertartáson Bársony László az OMBKE Tatabányai Helyi Szervezetének elnöke, a volt tanítvány, a kolléga, a Technikum volt igazgatója – a közösen megélt baráti kapcsolatokkal felvértezve – ismertette és méltatta az elhunyt életútját és érdemeit. Beszédét azzal kezdte: „Mi búcsúzunk és elmegyünk… Hányszor és hányszor olvastad ezeket a sorokat a tantermekben, a táblára írva vagy az iskola udvarán a falra függesztet táblán évről évre. Hányszor és hányszor hallottad ezt a dalt a több ezer kedves diáktól félszegen vagy boldog felszabadultságban énekelni. Ám most Te ki sem írtad, nem is szóltál senkinek, csak gondoltál egyet és szép csendben örökre elmentél. Miért tetted?” Erre nincs válasz.

Bársony László megemlékezése után Schmidt Csaba polgármester méltatta az Ezüst Turul Díjas oktatónak, igazgatónak Tatabánya városért, a közösségért tett érdemeit. Végezetül a gyászoló közönség a Katolikus Egyház szertartásán belül imádkozott az elhunytért.

Perger Istvánt a „klopacska” hangja mellett helyezték örök nyughelyére. A temetés után a volt Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum tornatermében a bányászok, a kollégák, a volt diákok és tisztelők megemlékezésen vettek részt. A bányász egyenruhába öltözött firmák gyász szakestélyen méltatták az elhunyt érdemeit, a hagyomány szerint törték össze a korsójukat, hogy abból senki többet ne ihasson. A szakestélyt Perger István régi fotóinak bemutatása követte. Ezeket a képeket nézve  –  a gyász ellenére  –  még mosoly is ült a résztvevők arcán bizonyítva, hogy Perger István alapjában véve egy jókedvű, vidám, társaságbéli ember volt. Így maradjon meg emlékezetünkben!

Tanár Úr! Utolsó Jó szerencsét!

Bársony László, Sóki Imre.