OMBKE – Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezet
„ … Szakmaszeretet, Hazaszeretet, Barátság! ”

Stuber György

 

STUBER György   (1942. szept. 25. – 2011. máj. 04.)

A tatabányai bányásztársadalom szomorúan értesült, hogy Stuber György okleveles bányamérnök, hosszú, példamutató megnyugvással viselt, súlyos betegségben, 2011. május 4-én meghalt.

Egyszerű kétkezi munkát végző családban született Bánhidán 1942. szeptember 25-én. Tanulmányait Tatabányán kezdte, az Árpád Gimnáziumban érettségizett. Bár családja nem bányászcsalád volt, a bányával korán megismerkedet, már fiatalon végzett fizikai munkát a XV. aknán. Egyetemi tanulmányait a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végezte. Fél évet a Gépészmérnöki Karon hallgatott, majd a Bányamérnöki Karon fejezte be egyetemi tanulmányait és szerzett okleveles bányamérnöki diplomát. Visszatért Tatabányára és a Tatabányai Szénbányáknál vállalt munkát, ahol az egyetemi évek felkészülése után, harminc évet dolgozott aktívként és tizenöt évet nyugdíjasként a tatabányai bányászatért. Szakmai munkáját, mint a legtöbb kezdő bányamérnök, termelőüzemben kezdte, a XV/c aknán mérnökség vezető, majd üzemmérnöki beosztásban dolgozott. A XV/c aknán, amely abban az időben az ország egyik legkorszerűbb aknaüzeme volt, dolgozott még a hagyományos bányászati technológiákkal, de már részese volt az első korszerű fejtési rendszerek tatabányai bevezetésének. 1975-ben nevezték ki aknafőmérnöknek, először a XV/a aknán, majd a Csordakúti aknán látta el ezt a beosztást. 1977-ben a rekonstrukciós program során végrehajtott üzemösszevonások után szervezett Nyugat I. Bányaüzem, majd 1981-től a Nyugati Bányaüzem felelős műszaki vezetője, végül az embert próbáló Nagyegyházi Bányaüzembe kapta meg ugyanezt a beosztást. Nagyegyháza bezárása után a vállalati központba került és 1990-től a Beruházási Osztályt vezette. Ebben a beosztásában kezdeményezője, részese volt a Magyarországon utolsónak létesített két mélyművelésű bányaüzem a Zsigmond akna és a Mány I/a akna építésének. A bánya-erőmű integráció folyamatában a bányásztárgyaló csapat fontos munkása volt, az egyenlőtlen harcban megküzdött a tatabányai bányász érdekek minél nagyobb érvényesítéséért. A bánya-erőmű integráció után, tatabányai szakemberként, a VÉRT-ben, felelős beosztásban,  bányaigazgató helyetteseként fejezte be munkás életét 1997-ben.

Stuber György a bányász hagyományok ápolásának fiatal kora óta lelkes híve. 1965-től tagja az OMBKE-nek, rendezvényei résztvevője és szervezője. Az egyesületben több cikluson keresztül vezetőségi tagjakén aktív munkát végzett. Alapító tagja a Mérnöki Kamarának és a Bányászati Tagozatnak. A megyei elnökségben két cikluson keresztül a fegyelmi és etikai bizottság elnöke volt.  Szakmai munkája során kezdte kutatni a tatabányai bányászat műszaki teljesítményeit, értékeit. Egyik felismerője és közzétevője Ranczinger Vince által adaptált és továbbfejlesztett „tatabányai fejtésnek”. Szerzője Kóta József és Vér László kiváló tatbányai személyiség szakmai életútját bemutató könyvnek. Társszerzője „A tatabányai szénbányászat története” és „Az eocén program, ahogy mi láttuk” című könyveknek. Kezdeményezője, szerkesztője és társszerzője „Az ezüst hárs sem segített” című, a bányászatunk hétköznapjait bemutató könyvnek. 1991-ben a Tatabányai Bányák által alapított Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány kuratóriumi tagja, 2004.-től elnöke. Részese volt azon kis csapatnak, akik kezdeményezték a Szent Borbála nap, mint hagyományos bányászünnep megtartását Tatabányán, és az első szentmiséken szerepet is vállalt. 1992-ben kezdeményezője és egyik alapítója a Szent Borbála Alapítványnak, amely tevékenységének eredménye a város egyik legszebb köztéri szobra. Ugyancsak egyik alapítója 1994-ben a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítványnak, kuratóriumának kezdettől fogva tagja.

Az elismeréseket, kitüntetéseket nem hajszolta, nem kívánta. Amikor azokat megkapta, tisztelettel fogadta és alázattal viselte. Állami kitüntetései: Kiváló Munkáért, Kiváló Bányász, Szent Borbála érem, Kiváló Ifjú Mérnök, 25 éves bányamentő szolgálatért, Bányászati szolgálati Érdemérem, Kiváló Feltaláló. A város 2010-ben Tatabányai Bányász Hagyományokért díjat adományozta. Az egyesületi kitüntetései: OMBKE ezüst plakett, Wahlner Aladár díj, Sóltz Vilmos emlékérem, Mikoviny Sámuel Díj (Mérnöki Kamara). A tatabányai bányásztársadalom elismerése: a Tatabányai Bányákért emlékérem és a Ranzinger Vice emlékérem.

Szakmai munkájában igazi üzemi ember volt, a mindennapi szerteágazó feladatok megoldása és mindenek előtt az emberekkel való foglalkozás, erőssége volt. A konfliktusokat nem kereste, de azok elöl nem tért ki. Szilárd erkölcsi értékrendjével, megbízhatóságával a legnehezebb kérdéseket is határozottan tudta kezelni. Szókimondó volt, véleményét nem durván, de keményen mindig megmondta. Számos embert ismert, Tatabányán szinte mindenkit, tudta ki származik az Öregtelepről, Bánhidáról, Alsógalláról, Felsőgalláról, a különböző bányatelepekről. Barátságok kötésére nyitott volt, nem csak szűk körben, hanem más korosztályokkal, más szakmájú emberekkel is tudott meghitt kapcsolatot ápolni hosszú időn keresztül. Ez a közösségünk számára is sokszor jelentett nagy előnyt, például amikor a VÉRT keretébe kerültünk, neki ott is számos ismerőse volt, akikkel emberi kapcsolatokat ápolt, ez nagy segítséget jelentett beilleszkedésünkben is. A baráti kapcsolatokat földrajzilag távollévőkkel és egész más szakmájú társaival is ápolta. Világnézete szilárd volt. Nem melldöngető szavakkal, hanem munkájával, magatartásával mutatta meg azokat az erkölcsi értékeket, amelyeket vallott. A politikától távol tartotta magát, de baráti körben a vitákat vállalta. De az eltérő vélemény nem volt oka a barátság lazulásának. Megbízhatósága a szakmai munkában, a bányász közéletben, a társadalmi kapcsolatokban közismert volt. Magatartásával normákat állított fel, hogy hogyan kell bányász szakmai közösségekben viselkedni. Magánéletében sokat utazott, érdekelte és ismerte a körülöttünk lévő világot. Szerette a játékot, amíg egészsége engedte, a kártya partik állandó résztvevője volt. Érdekelte a sport, lelkes híve, szurkolója volt, az egykor oly eredménye tatabányai sportnak. Élete utolsó szakaszában Vérteskozmán csodálatos természeti környezetben falusias életvitelt folytatott, annak minden munkaterhével és örömével. Egészsége már korábban megroppant. Súlyos betegségét, fegyelmezetten a felépülésben bizakodva, azért mindent megtéve, panaszok nélkül viselte. Az utolsó napokat is megnyugvással fogadta, ahogy egész életével, a halál elfogadásával is példát mutatott mindannyiunknak.

Stuber György temetése 2011. május 12.-én volt Tatabányán, az Újtelepi temetőben. A család, a barátok, a tatabányai és az egész hazai bányásztársadalom nagyszámú képviselője kísérte utolsó földi útjára. A gyászszertartást Simon Péter plébános úr celebrálta a római katolikus rítus szerint. A tatabányai bányászok nevében jelen írás szerzője méltatta meghalt pajtásunk életútját a fenti gondolatok jegyében. Búcsúzásul megígérte, hogy a példamutató életutat, szellemiséget megőrizzük, az utánunk következőknek átadjuk. Stuber Gyuri félbehagyott terveit folytatjuk, befejezzük. Az Ímhol a föld alá megyünk… eléneklése után a sírnál Dr. Bohus Géza az évfolyamtársak, az egész magyar bányásztársadalom nevében mondott rövid búcsút. A Bányászhimnusz közös eléneklése után csendben emlékeztünk és mondtunk Utolsó Jó szerencsét!

A temetés után a barátok, munkatársak csendes megemlékezésre gyűltek össze. Dr. Bohus Géza emlékezve tankörtársára, elmondta, hogy Stuber György mindig praktikusan gondolkodó, a lényeget kereső, az egyszerű, az olcsó, de a biztonságot kereső mérnök volt. A baráti, vidám összejöveteleken szívesen vett részt, de mindig visszafogott, mértéktartó volt. A kis társaság az utolsó földi műszakját már teljesítő Stuber Györgyre, kedvenc bányászdalainak eléneklésével emlékezett.

 

Dr, Csiszár István