OMBKE – Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezet
„ … Szakmaszeretet, Hazaszeretet, Barátság! ”

Szabó László

 

SZABÓ László  (1927. jún. 25. – 2012. ápr. 01.)Szabó László

 

2012. április 1-jén Tatabányán, élete 85. évében meghalt Szabó László aranyokleveles bányamérnök.

1927. június 25-én született Tiszakécskén. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte,az érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán 1947-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait, de 1949-ben a Soproni Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karára iratkozott át, ahol 1953-ban szerezte meg bányamérnöki oklevelét. 1961-ben bányaipari gazdasági mérnöki, 1976-ban rendszerszervezői oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése után házasságot kötött Mogyoróssy Katalinnal és Tatabányán vállaltak munkát. Termelő üzemben kezdte meg szakmai munkáját a XIV. aknán beosztott mérnökként. 1954. július 1-jén nevezték ki a Síkvölgyi bányaüzem főmérnökévé.

Az üzemi munkát felelős beosztásokban a vállalat központja követte, 1960. január 15-től a beruházási osztály csoportvezetője, majd a bányaművelési osztályon területi főmérnöki beosztást látott el. 1967. november 1-jétől az igazgatási főosztály vezetője, 1977. január 1-jétől a vállalat szociális igazgatója, 1980. szeptember 1-jén a vállalat kereskedelmi vezérigazgató-helyettese lett.

A Tatabányai Bányáknál 1984-ig, ezután a Magyar Szénbányászati Tröszt utódszervezeteinél dolgozott, a Bányászati Információs és Számítástechnikai Társaságnak, majd a Bányászati Egyesülésnek volt az igazgatója. 1989 decemberében, szívinfarktusa után vonult nyugdíjba, a magyar bányászatban eltöltött 35 év szolgálat után.

Munkássága alatt zajlott le Tatabányán a bányászkodás korszerűsítése szinte minden területen, a biztosításban, a jövesztésben, a munkavédelemben, a vízvédelemben. Ebben az időszakban zajlott le a felkészülés a bányászat utáni időszakra, a vállalat diverzifikálása, új iparágak megteremtése a vállalatnál, a vállalat irányítási módszereinek és érdekeltségi rendszereinek korszerűsítése. Részese volt a tatabányai és a hazai szénbányászat a múlt század 60-aséveiben elért csúcsidőszakának, de munkássága második fele már a visszafejlesztés, hanyatlás korszakára esett. Ez a korszak azonban számára nagy szakmai kihívást jelentett. Nagy érdemeket szerzett a vállalat korszerűsítésében. Nevéhez fűződik az akkor még forradalminak tekinthető számítástechnikai fejlesztés elindítása, amely végeredményeként hazánk szénbányászatában elsőként, de számos más hazai nagyvállalatot is megelőzve korszerű számítógépközpont létesült a Tatabányai Szénbányáknál, és a számítástechnika gyakorlati alkalmazása a vállalat irányításának részévé vált. Egyike volt azon előrelátó tatabányai vezetőknek, akik már a 60-as években látták a tatabányai bányászkodás .végét, és szorgalmazta a vállalat tevékenységi körének kiszélesítését. Ennek eredménye az akkor .szénen kívüli tevékenységnek nevezett ágazatok megszervezése és felfuttatása, amely a 70-es években már közel 50%-át képezte a vállalat profiljának. A terület kereskedelmének irányítójaként számos újítást vezetett be, így magas színvonalra emelte az akkor még egyáltalán nem mindennapos termelővállalati reklám tevékenységet. A kis, de legendás Villám sokszorosítót az akkori kor követelményeinek megfelelő színvonalú nyomdává fejlesztette, megteremtve a reklámkiadványok, reklámfilmek hátterét.

Sokat tett azért, hogy a nehéz fizikai és szellemi erőfeszítést végző bányászok számára élhető környezetet teremtsen a vállalat. Ezt szolgálta a vállalati üdülőhálózat, a bányászfürdő és más, az egészséget, regenerálódást szolgáló tevékenységek kiépítése és működtetése.

Egyike volt azoknak, akik a .70-es évek közepén létrehozták a Bányásznap méltó megünneplésének új kereteit, az igényes népművészeti vásárt, a kultúra bevonását a tömegek szórakoztatásába. Autodidakta módon széles ismeretekre tett szert az irodalom, a képzőművészet, a történelem területén.

A munkából való visszavonulása után továbbra is aktívan szolgálta a bányászatot. Egyesületünknek az első egyetemi éve, 1949 óta tagja volt, és a tatabányai csoportnak is alapítója. A helyi szervezetben végzett több évtizedes munkáján túl több éven keresztül tagja volt az OMBKE történeti bizottságának. Kezdettől kurátora a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítványnak. Egyik szervezője volt a vállalat centenáriumi ünnepségsorozatának.

Szerzője, szerkesztője számos, a tatabányai bányászattal foglalkozó kiadványnak. Különösen fontos a Bányászat a képzőművészetben, a helyi alkotók bányász témájú alkotásairól készített album. Emlékezetes a Volt egyszer egy tröszt címmel a vállalat dokumentumaiból szervezett kiállítás. Rendszeresen közreműködött a Szabadtéri Bányászati Múzeumban tartott tárlatvezetéseken.

A bányászatért végzett évtizedes eredményes munkásságát Tatabánya város Ezüst Turul díjjal, a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Szent Borbála díjjal ismerte el. Munkásságát egyesületünk Sóltz Vilmos és Péch Antal emlékérem adományozásával ismerte el.

Fokozatosan vonult vissza a közélettől, utoljára az egyesületünk tatabányai szervezetének alapítása 50 éves ünneplésén tartott emlékezetes visszaemlékezést, de egy kis, egyre szűkülő csapattal mindvégig tartotta a kapcsolatot.

Bár a következő találkozón már nem lesz jelen, emlékét, szellemiségét ez a kis csapat és az egész tatabányai bányásztársadalom megőrzi.

Szabó László halk szavú, fegyelmezett ember volt. Nem akart a társaság központja lenni, mindenhez hozzászólni, amit azonban fontosnak tartott, mindig elmondta. Ha megszólalt, szakmai, kulturális kérdésekben, véleménye mindig mérvadó volt. Munkáséletével, magánéletével példát mutatott, hogy a munkával megtermelt anyagi javakat hogyan kell tartalmas célokra fordítani. Mindvégig ugyanazon munkahelyen, a tatabányai bányászatban, a magyar bányászatban dolgozott.

Szűk családi körben volt a búcsúztatása. A munkatársak, barátok, a tatabányai bányásztársadalom lélekben mondott Utolsó Jó Szerencsét!

Dr. Csiszár István