
XI. Országos Bányász – Kohász – Erdész Találkozó
Tatabánya, 2022. június 17-19.
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesült az Országos Erdészeti Egyesülettel és Tatabánya Megyei jogú Város Önkormányzatával közösen 2022. június 17- 19. között
Országos Bányász – Kohász – Erdész Találkozót
szervez Tatabányán.
Immáron hetedik esztendeje, hogy e három selmeci gyökerű szakma képviselői a „Hazaszeretet, Szakmaszeretet, Barátság!” hármas jelszó szellemében Egerben összejöttek. Azóta – éppúgy, mint azt megelőzően – majdnem minden év szeptember elején 4-500 fős magyar delegáció vesz részt a Selmecbányai Szalamander Napok rendezvényein, így okkal reméljük, hogy a hazai szervezésű találkozón legalább ugyanekkora kört megérint majd. Ez mérföldkő lehet, ez alapján kell dönteni a jövőbeni találkozók szervezését illetően.
MEGHÍVÓ, Programok : Itt
Nyomtatható jelentkezési lap: Itt
Tervezett programok:
Június 17. péntek:
Helyszín: Tatabánya, Földi Imre Városi Sportcsarnok (Szent Borbála út 19.)
13 órától Regisztráció Földi Imre Városi Sportcsarnok (Szent Borbála út 19.)
14 órától Fakultatív programok:
- Ismerkedés a Gyémánt Fürdővel
- Tarokk-sarok
- Városnézés helyi kísérővel (14-16-ig és 16-18-ig)
- Korsóbörze
- Térzene
16 óra: Kultúrműsor a sportcsarnokban
18 óra: Ünnepélyes megnyitó
20-24 óra: Vacsora. Baráti találkozó, nosztalgia est retro-zenével, közben rendhagyó cantus- vetélkedő és „Ki tud többet a társszakmákról?” c. verseny a bányász – kohász – erdész hallgatóknak.
Június 18. szombat:
8-11 óra: Regisztráció, Földi Imre Városi Sportcsarnok (Szent Borbála út 19.)
9-13 óra: Ismerkedés a város és környéke kulturális és ipari értékeivel:
Választható programok: 1.Agostyáni Arborétum, 2. Nagyegyházi bauxit bánya rekultivációja, 3. A Tatabányai Bányaút, 4. AGC Autóüveggyár, 5. Bridgestone Autógumi gyár, 6. Vízbánya látogatás, 7. Tatabányai Fűtőerőmű Kft. (faaprítékos tüzelés), 8. P-Metál Kft., 9. Scepter Tatabánya Kft., 10. Ottó Fuchs Hungary Kft. (Alufelnigyár), 11. Golf Klub, Tata, 12. Miniverzum, Dorog, 13. Szabadulószoba, Bányászati és Ipari Skanzen, 14. Sétarepülés Oroszlány-Tata-Tatabánya légterében (külön díjas) 15. Oroszlányi Bányászati Múzeum
Megjegyzés: Az egyes programokat az előzetes jelentkezések alapján szervezzük meg. Mindegyik programnak része a Bányászati és Ipari Skanzen meglátogatása is. Egy-egy csoport maximális létszáma 30 fő, ezért a részvétel előzetes jelentkezéshez kötött. Autóbuszok a sportcsarnoktól indulnak!
10-14 óra: Szakmai konferencia, Bányatiszti Kaszinó (Népház út 7.)
Cím: Az iparszerkezet váltás hatása szakmáinkra és településeinkre
Alcím: A bányavárosok továbbélése a mélyművelésű szénbányák bezárása után
10-18 óra: Ásványbörze a Május 1. parkban
11-14 óra: Fúvószenekari fesztivál Május 1. park.
13-15 óra: Ebéd a sportcsarnokban és a Május 1 parkban
16.00 óra: Díszfelvonulás a Sportcsarnoktól a Május 1. parkba
Ünnepélyes szalagfelkötés a zászlókra a Bányatiszti Kaszinónál
19 órától Vacsora Földi Imre Városi Sportcsarnok (Szent Borbála út 19.)
20-24 óra: Bányász – Kohász – Erdész Bál, közben 22 órakor Tűzijáték
Helyszín: Sportcsarnok
Június 19. vasárnap:
8.00-9.00 óra: Bányász reggeli a sportcsarnokban.
9.30 óra: Faültetés a találkozó emlékére és emlékkő avatás (Május 1. park)
11.00 óra: Ökumenikus Istentisztelet a Rendezvényi sátorban
12.00 óra: A találkozó ünnepélyes zárása, Valétaelnökök búcsúbeszéde
